Kedd óta már nem Georges Leekens, hanem Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Ez a fordulat legjobban talán a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) munkatársait lephette meg, a focit kicsit is követő szurkoló, újságíró vagy szakértő nagyjából a tavaly novemberi kinevezése óta várt a belga elbocsátására. Alig több mint fél év alatt Csányi Sándor és tanácsadói is vélhetően belátták az újabb baklövést és páros lábbal rúgták a Holdig az ősszel még megváltóként beharangozott, amúgy soha semmit nem nyerő szakembert. Nem Leekens volt az első és vélhetően nem is az utolsó, akit Csányiék kineveztek, majd kirúgtak. Ha az eddigi statisztikákat figyelembe vesszük, akkor Marco Rossi nagyjából egy év múlva lapátra kerül. Az MLSZ aktuális elnöke nyolc év alatt a nyolcadik szövetségi kapitányt nevezte ki tegnap. Akárhonnan nézzük, ez rekord és a teljes koncepciótlanság bizonyítéka is egyben.
Csányi Sándort 2010-ben választották meg a Magyar Labdarúgó-szövetség 32. elnökének. Az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének érkezését nagyjából mindenki üdvözölte. Még ha közvetlen köze nem is volt korábban a sporthoz, sportvezetéshez, azzal mindenki (szurkoló, újságíró, sportoló) egyetértett, hogy aki a legnagyobb hazai bankot vezeti, rosszul nem nyúlhat a focihoz sem. Tévedtünk? Nagyon úgy néz ki.
Az elmúlt nyolc évben tulajdonképpen a Csányi által felvázolt jövőképből semmi nem valósult meg, mélyebb gödörben van a magyar foci, mint valaha. Ha valakit esetleg mégis elvakítanának az újonnan épülő, amúgy valóban impozáns stadionok reflektorai, átlagosan évente egyszer a homlokára csaphat, hogy mégis mi folyik itt, amikor az MLSZ vezérkara éppen meneszti az aktuálisan totális csődöt mondó szövetségi kapitányt.
Tegnap óta Marco Rossinak hívják a magyar válogatottat összeállító szakembert. Csányi regnálása alatt ő lett a nyolcadik, összességében pedig az 56., aki leülhet a kispadra. Sorrendben eddig nekik szavazott bizalmat a ma már FIFA-alelnöki pozícióig is jutó bankár:
- Egervári Sándor (2010-2013): 16 győzelem, 8 döntetlen, 8 vereség
- Csábi József (2013): 1 győzelem
- Pintér Attila (2013-2014): 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség
- Dárdai Pál (2014-2015): 4 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség
- Bernd Storck (2015-2017): 8 győzelem, 7 döntetlen, 10 vereség
- Szélesi Zoltán (2017): 1 győzelem, 1 vereség
- Georges Leekens (2017-2018): 1 döntetlen, 3 vereség
- Marco Rossi (2018-): egyelőre meccs nélkül
Összességében Csányi szövetségi kapitányainak eddig mérlege tehát 76 meccsen 32 győzelem, 19 döntetlen, 25 vereség. A megszerezhető 228 pontból 115, vagyis százalékban kifejezve - és néhány tizedet felfelé kerekítve - ez némi jóindulattal 50%-os teljesítmény. Halkan jegyzem meg: nem volt még MLSZ-elnök, aki ennyi szövetségi kapitányt nevezett volna ki.
Rossi szeptemberben mutatkozik be, rögtön egy tétmeccsel a finnek ellen, hiszen az MLSZ az elmúlt fél évet és ezzel együtt a felkészülési meccseket elpocsékolta Leekensre, akinek ha csak az eddigi eredménylistáját és állomáshelyeit végignézi valaki a szövetségben a Wikipedián, akkor akár a takarítónő is azt mondta volna, hogy nem szabad kinevezni. A 68 éves belga eddig ugyanis szakvezetőként semmit (értsd: tényleg semmit) nem nyert, cserébe a magyar válogatott volt az 1984-ben kezdődött edzői karrierjének 24. állomása. Ez valamivel kevesebb, mint másfél évet jelent egy-egy kispadon, vagyis nagyjából kijelenthető, hogy amint lehetett, igyekeztek szabadulni tőle mindenhol. Hogy Leekensben ezek alapján ki és milyen hosszú távú jövőképet vélt felfedezni, az totális rejtély, és hogy mindezt hogyan sikerült lenyomnia Csányi torkán, az még nagyobb feladvány. Hiszen épp az MLSZ elnöke nyilatkozta, hogy nem is volt más jelölt tavaly novemberben a szövetségi kapitányi posztra, csak a 68 éves belga. Ez a kijelentés már önmagában elég elkeserítő, pláne az elmúlt fél év meccseinek tükrében.
Marco Rossi lesz tehát a nyolcadik szakvezető, aki 2010 óta betölti a szövetségi kapitányi pozíciót. Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy a 12 éve hivatalban lévő Joachim Löw 1926 óta mindössze a tizedik német kapitány, de ha a most meghatározó európai csapatokat vizsgáljuk, akkor 2010 óta a portugáloknál ketten (Paulo Bento 2010-2014; Fernando Santos 2014-), a franciáknál szintén ketten (Laurent Blanc 2010-2012; Didier Deschamps 2012-), a spanyoloknál hárman (Vicente del Bosque 2008-2016; Julen Lopetegui 2016-2018; Fernando Hierro 2018-), az angoloknál öten (Fabio Capello 2008-2012; Stuart Pearce 2012; Roy Hodgson 2012-2016; Sam Allardyce 2016; Garteh Southgate 2016-) ülhettek le a kispadra. A középcsapatok közül a görögöknél szintén öten, az osztrákoknál négyen, az izlandiaknál és a lengyeleknél hárman-hárman, míg a svédeknél és a svájciaknál csupán ketten-ketten lehettek szövetségi kapitányok ebben a nyolc évben.
Elgondolkodtató, hogy az igazán sikeres nemzetek nem váltanak évente szakembert, hanem valamifajta vízió mentén próbálnak építkezni, és inkább legalább négyéves periódusokban gondolkodnak. Ahol hozzánk hasonlóan kapkodás és állandó kísérletezés van a kispadon, ők jellemzően lemaradnak a világversenyekről, de legalábbis a részvételen kívül komolyabb eredményt nem tudnak felmutatni.
Az OTP-elnök vezette szövetségnél eddig egyetlen korábbi elnökség sem értéktelenítette el jobban a magyar szövetségi kapitányságot. A "megújulás évtizede" névre keresztelt Csányi-érában a racionalitást és a józan parasztit egyszerre félretéve neveztek ki edzőket a posztra. Érthetetlen volt a már említett Georges Leekens, vagy korábban Pintér Attila alkalmazása is, de nem sokkal könnyebben védhető Egervári Sándor kispadra ültetése sem. Mindeközben sikerült olyan fiatal szakemberek pályájának elejét egy nagyobb tökönrúgással felérő ideiglenes szövetségi kapitányi kinevezéssel elindítani, mint Szélesi Zoltán, aki a Luxemburg elleni égésen lehetett a nemzet edzője.
Ne legyenek illúzióink, Marco Rossi szintén egy komoly gyomrossal és iszonyú hátrányból kezdi a munkát. Edzőmeccsre jelen állás szerint nem lesz lehetősége, így tulajdonképpen négy napja lesz a Finnország elleni első tétmeccs előtt, hogy csapatot építsen - az edzőtáborban. Az egyetlen előnye, hogy elődjével szemben ismeri a közeget, a játékosállományt és tisztában van a magyar foci működésével. Ettől függetlenül a realitás az, hogy a Nemzetek Ligájából ilyen hátrányból indulva nagyobb csoda lenne kvalifikálni magunkat a 2020-as Európa-bajnokságra. Reálisan ezek a meccsek szolgálhatnak csapatépítésre, és majd az EB-selejtezőkön lehet megpróbálni az egyelőre nagyon távolinak tűnő kijutást.
Jelen állás szerint a legvalószínűbb, hogy a két év múlva esedékes EB-n nem lesz ott Magyarország, vagyis éppen 200 milliárdból építjük a Puskás Ferenc Stadiont a szerbeknek, horvátoknak, szlovákoknak, cseheknek, izlandiaknak, portugáloknak vagy akiknek reális esélyük van kijutni a tornára. Ha ez bekövetkezik, akkor bőven felvéshetjük majd minden idők magyar futballkudarcai közé: rendezőként nem leszünk ott a kontinensviadalon. Ebben az esetben a égésért nem tehető felelőssé majd kizárólag Storck, Pintér, Egervári, Leekens, netán Rossi, hiszen nekik átlagosan csak egy-egy évük volt a bizonyításra. Ellenben az MLSZ jelenlegi vezetése addigra már éppen egy évtizede építkezik és megújul folyamatosan. Minden látható koncepció nélkül.
(Kiemelt kép: Marco Rossi / ripost.hu)
Szerző: mick
Tetszett a poszt? Kövess minket Facebookon is!