fotorcreated.jpg

Egyetérthetünk abban, hogy a profi szörf a világ egyik legszabadabb extrém sportja? A veszélyes és szexi jelzőket meg már ki sem emeljünk, hisz ezekre sokan azonnal asszociálunk. S mint minden sportágnak, úgy a szörfnek is vannak jeles képviselői, kikről, a sportág egyedisége, felénk ritkasága okán nem sokat hallhattunk. Pedig egyik-másik roppant érdekes figura! Közülük mutatunk be most párat, legyenek ők e cikkünk kronológiai sorrendben felvonultatott szörfkirályai.

1. Duke Kahanamoku (1890-1968)

Az úttörő

A „szülői humorral” eredetileg Duke Paoa Kahinu Mokoe Hulikohola Kahanamokura keresztelt Duke olimpiai bajnok-világcsúcstartó úszó, aki már 21 évesen, első úszóversenyén megdöntötte a gyorsúszás világrekordját. Óceánparton, Waikiki Beach-en felnőve ez talán nem is annyira meglepő, mégis óriási teljesítmény! Továbbá olimpikon vízilabdázó, hollywoodi színész és nagykövet, aki ötszörös (3 arany, 2 ezüst) olimpiai úszóbajnoki hírnevét javarészt a szörfözés népszerűsítésére használta fel. Deszkája a hagyományos hawaii, 16 láb hosszú, koa fából készült, és soha nem cserélte volna le másra.

A hős

Duke nevéhez fűződik az az emlékezetes mentőakció, amikor két másik szörfössel a kaliforniai Newport Beach-en felborult halászhajó 29 halászából 12-t sikerült megmenteniük. Emberfeletti tettük híre körbejárta akkor a kontinenst, hatásukra a szigetvilág életmentői elkezdtek szörfdeszkát használni mentéseik során.

A diplomata és színész

A sportos Duke szolgált a katonaságban, hosszú ideig Honolulu seriffje, majd Aloha Nagykövete volt. Így is sikerült az akkorra már állammá vált Hawaii-t és kultúráját népszerűsítenie. Sötét bőrének köszönhetően filmszerepeiben (IMDB szerint összesen 14 filmben játszott) rendszerint amerikai őslakost alakított.

A legenda

És, hogy mennyire meghatározó, világi példa volt Duke munkássága, az is erősíti, hogy a tavaly augusztusban, születésének 125. évfordulójára, egyik híres fotóját a Google alkalmi logóvá téve emlékezett meg róla. Waikiki Beach-en ma is egy több mint 5 méter magas bronz szobor őrzi emlékét. A róla elnevezett alapítvány, a Duke Foundation pedig hawaii sportolókat támogat különféle ösztöndíjakkal.

"Out of water, I am nothing. (Amint kijöttem a vízből, senki vagyok.)

Duke Kahanamoku

2. A legendás Jack O’Neill (1923-)

A búvárruhás üzletember

Itt van valaki, aki a szörfözés imádatát az üzletre is kiterjeszti. Jack O’Neill, ki 1971-ben történt szörfbalesete következtében bal szemét vesztette, egy ikonikus rongy tapasszal ábrázolt szimpatikus kalózkapitánynak is tűnhet (innen az O’Neill logó: szemellenzős, szakállas férfi), ki a kincset érő megoldást egy nagyon is kellő szörf ruhadarabban látta. A suhanc O’Neillt San Franciscóba költözve, ahol télen hatalmasak a hullámok, csakhamar rávitte a didergés, hogy egy kényelmes és testét a hidegtől védő ruhát fejlesszen. Több kíséretezés után megalkotta első neoprén ruháját, melyet tökéletesített, és létrehozta a szörfösök második bőrét, megalapozván ezzel saját karrierjét.

A 6 gyereket nevelő favágó, légiós, halász, kereskedő és szörfös tipikus amerikai sikerutat járt be a milliárdossá válásig. A hőlégballon szerelmese, O’Neill idősebb korára is aktív maradt, bár már nem a februári San Franciscó-i jéghideg hullámok meglovaglásában, sokkal inkább különböző karitatív programokban. Kétségkívül sokat köszönhet a szörf kultúra a tavaly 92. évét is betöltő legendának.

6834132213_5653da442d_b.jpgO'neill egyik idézett mondása (Fotó: redhotmarketingblender.com)

3. Az a lázadó, pimasz magyar: Miki Dora (1934-2002)

A megfejthetetlen jellem

Bár Magyarország nem is olyan rég, 2011-ben lett tagja a Nemzetközi Szörfszövetségnek (ISA, International Surfing Association), mi már 1934-ben adtunk egy világhíres szörföst Amerikának. Abban az évben született Budapesten Dora Miklós Sándor, ki gyerekként Kaliforniában találja magát, miután elvált anyja feleségül megy egy amerikai szörföshöz. Na és innetől veszi kezdetét “Da Cat”, Malibu fenegyerekének tarkán ellentmondásos életútja. 

Övé volt a „rejtély aurája”, a „magányos farkas” és számos egyéb, Dora karakterét lefesteni próbáló média „becenév”, egyáltalán nem véletlenül. Csupán egy dologban nem volt vita: bár sportjában profi volt, mégis a világ egyik legkevesebbet hallott szörföse maradt. Profi szörfmunkája elválaszthatatlan volt egy sokak számára érthetetlen Dora stílussal, melyet az amerikai sajtó így próbált magyarázni: egyszerre akart a figyelem középpontjban és elvonulva élni. Ez a kettősség határozta meg egész életét. Egy másik, talán legtalálóbbnak mondott leírás a London Times hasábjain jelent meg Doráról: “West Coast archetype and antihero … the siren voice of a nonconformist surfing lifestyle”, azaz „A Nyugati-part archetípusa és antihőse… egy nonkonformista szörfös életmód szirén hangja. "

Dora ellentmondásossága abból fakad, hogy egyszerre utálta a szörfözés divathullámát, Hollywood filmjeinek beleszólását az ő megszokott szörfös életvitelébe, egyszóval a szörf mainstreammé válását, ugyanakkor meg több filmben szerepelt, mint sokan kortársai közül (Ride the Wild Surf, Gidget Goes Hawaiian, Beach Party, Bikini Beach és számos egyéb reklámfilm), nem mellesleg kenyerét is ezekből a szereplésekből  kereste. Majd aztán egyéb nem legális vállalkozásokból, amikor is aranyévei után, a hetvenes években letartóztatási parancsok sora, majd szökésben élés és börtön is "színesítette" Dora amúgy sem hétköznapi életét. Fordulatokban gazdag életútjával egyértelműen hagyott maga után lenyomatot, még ha tettei nem is voltak mindig összhangban nyilatkozataival. A szörfvilág ritkábban hallott, de egyértemű hőse, aki szenvedélyesen küzdött valami ellen, amit ő megalkulvó világnak nevezett. A többi már tényleg csak egy jó sztori.

 

4. Első big wave szörfös - Laird Hamilton (1964-)

Az egyéniség

A nagy és giga hullámok meglovaglása az amúgy is extrém szörf még extrémebb válfaja. Itt nem a teljesítményen, hanem a szörfös karakterén van a lényeg! És az aztán nem hétköznapi! Akárcsak Laird Hamilton, a világ első profi big wave szörföse sem. A tow-in szörf atyja saját maga tervezte és készítette deszkáit, akárcsak szörfruháit. Laird 2000-ben Teahupoo-ban, Tahitiben meglovagolta minden idők legerősebb hullámát, melyet azóta Millennium Wave-nek neveztek el.

A Surfer Magazine tökéletes technikájú szörfösnek, a legmerészebb és legnagyobb big wave szörfösnek kiáltotta ki. Teljes joggal!

"We're all equal before a wave." (Mind egyenlőek vagyunk egy hullám előtt.)
Laird Hamilton

5. Lovagló óriás - Garrett McNamara (1967-)

A csúcstartó

Az akkor 45 éves Garrett minden idők legvadabb big wave kihívója lett, miután 2011-ben Nazaréban, Portugáliában meglovagolt egy 100 láb (33,5 m) magas hullámot, és ezzel Guinness World Recordot is döntött. Övé tehát a szörftörténelem eddigi legmagasabb meglovagolt hulláma, mely egy kilenc emeletes épület magasságával írható le. Beleborzadtunk?

6. A szörfözés Michael Jordane - Kelly Slater (1972-)

A legnagyobb szörfös

A világ azt hiszem megegyezett abban, hogy Slatertől a minden idők legjobb szörföse címet már senki nem veheti el. Szörfös berkekben az utolsó nagy szörfösként emlegetik, aki minden díjat besöpört, amit a szörfben be lehet. Tizenegyszeres világbajnoki címét nemhogy megdönteni, de annak közelébe férkőzni sem sikerült még senkinek. Senki nem uralta még így ezt a sportot, mint ez a fickó. Kétségkívül általa vált mainstreammé a szörfözés, köszönhetően Jimmy Slade alakításának is a Baywatch-ból. Slater végleg lehorgonyozta a szörfözés népszerűségét.

A zenész

S mert trendibbnél is szexibb, amikor jóképű, napszítta hajfürtős szörfösök gitárral a parton éneklik el a szörfről, szabadságról, természetről és szerelemről szóló gondolataikat, Slater is gitárt ragadott. 1998-ban rövid időre abbahagyta a profi versenyzést, és a „nagyon kreatív” The Surfers zenekarával megpróbálkozott az énekléssel, ami akkor a tőle megszokott csillagos 5-ös szörfjátéka után kissé egyszerű volt, ám több gyakorlás és jól választott zenei közreműködők révén azóta születtek már jobb Slater számok is. 2002-ben aztán visszatért a versenyszörfhöz, és tényleg minden díjat elnyert.

A legenda

Szülőállamában, Floridában van már Kelly Slater Nap, egy 10 láb magas Slater-szobor, és egyik szörfdeszkáját az Amerikai Történelem Nemzeti Múzeuma őrzi. Nem rossz, nem rossz!

7. Túl korai végzet - Jay Moriarty (1978-2001)

Ünnepelt big wave srác

A georgiai, de Santa Cruzban nevelkedő Jay 16 éves serdülőként túlzás nélkül egy éjszaka alatt hőssé vált, amikor meglovagolta a világ egyik legnagyobb hullámát, a kaliforniai Maverickset. Innen a big wave, a nagy hullámokat lovagló szörfös címe. (Nagy hullámnak a 20 láb, avagy 6,2 m magas hullámokat tekinthetjük.)

Fiatal legenda

Persze, hogy bevettük a listába Jay-t, ezt a feltörekvő fiatal szörföst, kit pályafutása ki tudja hová repít, ha 22 évesen nem nyelik el a hullámok szabadmerülés közben. A big wave szörfös életét és tragikus balesetét Chasing Mavericks / Mavericks - Ahol a hullámok születnek című filmdráma idézi meg. Jay tiszteletére azóta Capitolában, Kaliforniában évente paddleboard, azaz állószörf versenyt szerveznek. 

8. Vakon bízni a hullámban - Derek Rabelo (1992-)

Érzékek szörföse

Itt egy igazán inspiráló történet egy brazil srácról, kinek szörfös apja egy szörf világbajnok, Derek Ho után keresztelte fiát, aki nomen est omen alapon, vagy csak mert családja, barátai mind szörföznek, szintén profi szörfös szeretne lenni. Csakhogy nem lát. Viszont annál jobban hallja és érzi az óceánt.

Derek hatalmas élményét, a hawaii Pipeline hullámainak meglovaglását a Beyond Sight film dokumentálja, többek közt olyan nagy szörfösök közreműködésével, mint Kelly Slater, Laird Hamilton, Bethany Hamilton, utóbbi az az amerikai profi női szörfös, ki bal karját vesztette egy cápatámadás következtében.

1446288786783.jpgDerek épp az ausztrál legendától, Tom Carrolltól tanul. (Fotó: www.smh.com.au)

170443-25f98454-b00d-11e4-953f-3b292753d4d2.jpgAmikor a lehetetlennek tűnő álom valóra válik. (Fotó: www.gravedadzero.tv)

Mindegy tehát, hogy ki miért és milyen szinten űzi a hullámlovaglást, egy biztos: a végtelen szabadságérzést és boldogságot a szörföt kipróbálók és rendszeresen űzők igazán megtapasztalják. Szóval, aki teheti, deszkára fel! De addig is aloha és shaka hawaii kézjeles baráti üdvözletünk, mellyel az egész világ, élén a szörfösökkel, egyöntetűen az együttérzést és barátságot fejezi ki.

4275252593_d02a5ceb38_b.jpgAz igazi soul surfer még alámerülés közben is shakázik.(Fotó: Flick/Bryce Bradford)

A végére pedig csak megtaláltuk eddigi kedvenc szörfidézetünket, melyet egy szintén profi big wave szörfös, a hawaii Shane Dorian jegyez:

"I surf to get tan." (Azért szörfözöm, hogy barnuljak.) 

Szerző: Orsoly

Tetszett a poszt? Kövess minket Facebookon is!