Nyolc év, nyolc szövetségi kapitány, avagy Csányi Sándor és a koncepció teljes hiánya

2018. június 20. 16:00 - Hello Magyarok!

marco_rossi.jpg

Kedd óta már nem Georges Leekens, hanem Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Ez a fordulat legjobban talán a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) munkatársait lephette meg, a focit kicsit is követő szurkoló, újságíró vagy szakértő nagyjából a tavaly novemberi kinevezése óta várt a belga elbocsátására. Alig több mint fél év alatt Csányi Sándor és tanácsadói is vélhetően belátták az újabb baklövést és páros lábbal rúgták a Holdig az ősszel még megváltóként beharangozott, amúgy soha semmit nem nyerő szakembert. Nem Leekens volt az első és vélhetően nem is az utolsó, akit Csányiék kineveztek, majd kirúgtak. Ha az eddigi statisztikákat figyelembe vesszük, akkor Marco Rossi nagyjából egy év múlva lapátra kerül. Az MLSZ aktuális elnöke nyolc év alatt a nyolcadik szövetségi kapitányt nevezte ki tegnap. Akárhonnan nézzük, ez rekord és a teljes koncepciótlanság bizonyítéka is egyben.

Csányi Sándort 2010-ben választották meg a Magyar Labdarúgó-szövetség 32. elnökének. Az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének érkezését nagyjából mindenki üdvözölte. Még ha közvetlen köze nem is volt korábban a sporthoz, sportvezetéshez, azzal mindenki (szurkoló, újságíró, sportoló) egyetértett, hogy aki a legnagyobb hazai bankot vezeti, rosszul nem nyúlhat a focihoz sem. Tévedtünk? Nagyon úgy néz ki.

Az elmúlt nyolc évben tulajdonképpen a Csányi által felvázolt jövőképből semmi nem valósult meg, mélyebb gödörben van a magyar foci, mint valaha. Ha valakit esetleg mégis elvakítanának az újonnan épülő, amúgy valóban impozáns stadionok reflektorai, átlagosan évente egyszer a homlokára csaphat, hogy mégis mi folyik itt, amikor az MLSZ vezérkara éppen meneszti az aktuálisan totális csődöt mondó szövetségi kapitányt. 

Tegnap óta Marco Rossinak hívják a magyar válogatottat összeállító szakembert. Csányi regnálása alatt ő lett a nyolcadik, összességében pedig az 56., aki leülhet a kispadra. Sorrendben eddig nekik szavazott bizalmat a ma már FIFA-alelnöki pozícióig is jutó bankár:

  • Egervári Sándor (2010-2013): 16 győzelem, 8 döntetlen, 8 vereség
  • Csábi József (2013): 1 győzelem
  • Pintér Attila (2013-2014): 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség
  • Dárdai Pál (2014-2015): 4 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség
  • Bernd Storck (2015-2017): 8 győzelem, 7 döntetlen, 10 vereség
  • Szélesi Zoltán (2017): 1 győzelem, 1 vereség
  • Georges Leekens (2017-2018): 1 döntetlen, 3 vereség
  • Marco Rossi (2018-): egyelőre meccs nélkül

Összességében Csányi szövetségi kapitányainak eddig mérlege tehát 76 meccsen 32 győzelem, 19 döntetlen, 25 vereség. A megszerezhető 228 pontból 115, vagyis százalékban kifejezve - és néhány tizedet felfelé kerekítve - ez némi jóindulattal 50%-os teljesítmény. Halkan jegyzem meg: nem volt még MLSZ-elnök, aki ennyi szövetségi kapitányt nevezett volna ki. 

Rossi szeptemberben mutatkozik be, rögtön egy tétmeccsel a finnek ellen, hiszen az MLSZ az elmúlt fél évet és ezzel együtt a felkészülési meccseket elpocsékolta Leekensre, akinek ha csak az eddigi eredménylistáját és állomáshelyeit végignézi valaki a szövetségben a Wikipedián, akkor akár a takarítónő is azt mondta volna, hogy nem szabad kinevezni. A 68 éves belga eddig ugyanis szakvezetőként semmit (értsd: tényleg semmit) nem nyert, cserébe a magyar válogatott volt az 1984-ben kezdődött edzői karrierjének 24. állomása. Ez valamivel kevesebb, mint másfél évet jelent egy-egy kispadon, vagyis nagyjából kijelenthető, hogy amint lehetett, igyekeztek szabadulni tőle mindenhol. Hogy Leekensben ezek alapján ki és milyen hosszú távú jövőképet vélt felfedezni, az totális rejtély, és hogy mindezt hogyan sikerült lenyomnia Csányi torkán, az még nagyobb feladvány. Hiszen épp az MLSZ elnöke nyilatkozta, hogy nem is volt más jelölt tavaly novemberben a szövetségi kapitányi posztra, csak a 68 éves belga. Ez a kijelentés már önmagában elég elkeserítő, pláne az elmúlt fél év meccseinek tükrében.

Marco Rossi lesz tehát a nyolcadik szakvezető, aki 2010 óta betölti a szövetségi kapitányi pozíciót. Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy a 12 éve hivatalban lévő Joachim Löw 1926 óta mindössze a tizedik német kapitány, de ha a most meghatározó európai csapatokat vizsgáljuk, akkor 2010 óta a portugáloknál ketten (Paulo Bento 2010-2014; Fernando Santos 2014-), a franciáknál szintén ketten (Laurent Blanc 2010-2012; Didier Deschamps 2012-), a spanyoloknál hárman (Vicente del Bosque 2008-2016; Julen Lopetegui 2016-2018; Fernando Hierro 2018-), az angoloknál öten (Fabio Capello 2008-2012; Stuart Pearce 2012; Roy Hodgson 2012-2016; Sam Allardyce 2016; Garteh Southgate 2016-) ülhettek le a kispadra. A középcsapatok közül a görögöknél szintén öten, az osztrákoknál négyen, az izlandiaknál és a lengyeleknél hárman-hárman, míg a svédeknél és a svájciaknál csupán ketten-ketten lehettek szövetségi kapitányok ebben a nyolc évben. 

Elgondolkodtató, hogy az igazán sikeres nemzetek nem váltanak évente szakembert, hanem valamifajta vízió mentén próbálnak építkezni, és inkább legalább négyéves periódusokban gondolkodnak. Ahol hozzánk hasonlóan kapkodás és állandó kísérletezés van a kispadon, ők jellemzően lemaradnak a világversenyekről, de legalábbis a részvételen kívül komolyabb eredményt nem tudnak felmutatni.

Az OTP-elnök vezette szövetségnél eddig egyetlen korábbi elnökség sem értéktelenítette el jobban a magyar szövetségi kapitányságot. A "megújulás évtizede" névre keresztelt Csányi-érában a racionalitást és a józan parasztit egyszerre félretéve neveztek ki edzőket a posztra. Érthetetlen volt a már említett Georges Leekens, vagy korábban Pintér Attila alkalmazása is, de nem sokkal könnyebben védhető Egervári Sándor kispadra ültetése sem. Mindeközben sikerült olyan fiatal szakemberek pályájának elejét egy nagyobb tökönrúgással felérő ideiglenes szövetségi kapitányi kinevezéssel elindítani, mint Szélesi Zoltán, aki a Luxemburg elleni égésen lehetett a nemzet edzője. 

Ne legyenek illúzióink, Marco Rossi szintén egy komoly gyomrossal és iszonyú hátrányból kezdi a munkát. Edzőmeccsre jelen állás szerint nem lesz lehetősége, így tulajdonképpen négy napja lesz a Finnország elleni első tétmeccs előtt, hogy csapatot építsen - az edzőtáborban. Az egyetlen előnye, hogy elődjével szemben ismeri a közeget, a játékosállományt és tisztában van a magyar foci működésével. Ettől függetlenül a realitás az, hogy a Nemzetek Ligájából ilyen hátrányból indulva nagyobb csoda lenne kvalifikálni magunkat a 2020-as Európa-bajnokságra. Reálisan ezek a meccsek szolgálhatnak csapatépítésre, és majd az EB-selejtezőkön lehet megpróbálni az egyelőre nagyon távolinak tűnő kijutást.

Jelen állás szerint a legvalószínűbb, hogy a két év múlva esedékes EB-n nem lesz ott Magyarország, vagyis éppen 200 milliárdból építjük a Puskás Ferenc Stadiont a szerbeknek, horvátoknak, szlovákoknak, cseheknek, izlandiaknak, portugáloknak vagy akiknek reális esélyük van kijutni a tornára. Ha ez bekövetkezik, akkor bőven felvéshetjük majd minden idők magyar futballkudarcai közé: rendezőként nem leszünk ott a kontinensviadalon. Ebben az esetben a égésért nem tehető felelőssé majd kizárólag Storck, Pintér, Egervári, Leekens, netán Rossi, hiszen nekik átlagosan csak egy-egy évük volt a bizonyításra. Ellenben az MLSZ jelenlegi vezetése addigra már éppen egy évtizede építkezik és megújul folyamatosan. Minden látható koncepció nélkül.

(Kiemelt kép: Marco Rossi / ripost.hu)

Szerző: mick

Tetszett a poszt? Kövess minket Facebookon is! 

30 komment
Címkék: foci

A bejegyzés trackback címe:

https://hellosport.blog.hu/api/trackback/id/tr5314060340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.21. 09:53:27

Szerintem tökmindegy, ki a szövetségi kapitány. A kontraszelektált, túlfizetett magyar focisták soha nem fognak megtanulni tisztességesen focizni. Miért is, amikor így is ellébecolhatnak a langyosban.

Úgy őszintén, nem lehangoló, hogy a talán legismertebb külföldön játszó focistánk egy Dzsudzsák, akinek az évek alatt sikerült a holland PSV-től egy nevesincs arab csapatig leküzdenie magát?

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2018.06.21. 10:14:17

Egy ténybeli tévedés van a cikkben: Szélesinek két meccs jutott, a luxemburgi vereség mellett megvertük vele Costa Ricát.

Kivlov 2018.06.21. 10:14:38

A koncepció Storck volt. Csak a h*lye magyar miatt Andorra után mennie kellett. Sajnos...

blah 2018.06.21. 10:33:03

@Kivlov: a hülye magyar legfőbb ismérve, hogy köze nincs a csapatszellemhez. talán ezért tart ott a focink ahol.

chrisred 2018.06.21. 11:10:17

@Kivlov: Storck beugró volt Dárdai távozása miatt. Eredetileg az utánpótlás válogatottak irányításával bízták meg, és 2015 nyarán csak a hátralévő négy EB selejtezőre kapta meg a szövetségi kapitányi posztot, aztán a sikerekre tekintettel folyamatosan hosszabbítgatták. Koncepció, vagyis eleve hosszabb időre kinevezett kapitányok: Egervári, Pintér, Leekens.

Kivlov 2018.06.21. 11:17:58

@chrisred:
Tökmindegy hogy beugró volt vagy nem.
Észrevehettük volna már 30 év alatt, hogy ha leváltunk valakit, utána mindig csak rosszabbak jönnek. (1-2 kivétel volt kb.)

chrisred 2018.06.21. 11:28:03

@Kivlov: Ja, úgy érted, hogy az lett volna a koncepció, ha Storckot nem küldik el. Erről szól maga a cikk is.

kakukk123 2018.06.21. 11:52:25

Szerintem is tökmindegy, hogy ki a kapitány, amíg nincs valamirevaló játékosállomány. Azt meg először ki kéne nevelni. Nem véletlen, hogy Rossi első ötlete is a honosítás, ahhoz ugyanis nem kellenek évek és hozzáértő magyar edzők, csak egy magyar felmenő Sidney-ben vagy Piacenzában...

spinat 2018.06.21. 12:06:10

a németeknek összesen volt eddig 10 szövetségi kapitánya.

Homo fideszbirkusz 2018.06.21. 12:22:58

A magyar foci maga a NER: nulla tudású idióták hatalmat meg millárdokat kapnak a kezükbe. A milliárdokat ellopják, eltékzolják, a hatalmukat meg arra használják hogy kiirtsák az utolsó tehetséges és gondolkodó embereket is akik értik a rendszerbe kódolt sikertelenséget és bukást.

Így csak a semmirevaló seggnyalók maradnak meg a magyar fociban is, akárcsak a NER-ben.

Szakértő? az nem volt 2018.06.21. 13:00:15

Azt hiszem most már kijelenthető (bár én ezt gondoltam a legelején): Viktornak esze ágában sincs felemelni a magyar focit. Minek? Ő ott lehet minden EB, VB, BL döntőn, láthat minőségi focit. Itthon meg elszotyizgat és ellophatja a stadion építésekből származó lét. Ennyi idő alatt, amióta elindult a program, már látszód(hat)nának a jelei a fejlődésnek, legalább utánpótlás szinten. De nem, nekünk most már örökre marad a pocsolya és a langyos állóvíz... Pedig milyen jó volt két éve átélni az EB-eufóriát!!! Viktor neked nem hiányzik(?), te pocakos disznó!

MACISAJT 2018.06.21. 13:15:18

Ezt a 8 évet (is) megspórolhattuk volna, ha már 2010-ben Bölöni Lászlóra bízták volna a sportigazgatói, az egész magyar labdarúgást alapjaiban megreformálni képest pozíciót..
a szövetségi kapitányi posztot pedig a Dárdai- Löw( Szabics) párosra....

A klubcsapatokat meg végképp nem értem. Ott van a női és a férfi kézilabda esete, ahol BL győztes, vagy döntős csapatokat bírtak összevásárolni.
A fociban is ezt kellene, abból a pénzből amit eddig arra költöttek/költenek, egy -két BL csapatra is igazán futhatna...Némely sztár szívesebben menne Magyarországra mint Kínába vagy Oroszországba..

Fülig José 2018.06.21. 13:42:20

mindenki által ismert nagy gondolkodónk után: " ha nem megy a kupler, nem a bútorokat kell kicserélni..."

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.06.21. 13:48:05

Honi sörfocink

Sörfocinknak langy tavába
Dől a lé, mint ittas Jedi-k,
S léhűtőink bükkfalába
Sárarannyá nemesedik.

Honunk bár épp nyomortanya,
S államkasszán ördöglakat,
Vidi vacsin Bankár Sanya
Pocistákat tök jóllakat.

Lelátón az éhes tömeg
Álma néhány rántott turul.
Pályán meg a derék nő meg,
S labda mellett jobb-bekk gurul.

Jónép húz a nadrágszíján,
(Padlón sárga csekkből alom)
S focit bámul munka híján…
Szurkolj szittya birodalom!

fradyendre.blogspot.com/2011/03/honi-sorfocink.html

Homo fideszbirkusz 2018.06.21. 14:04:15

@MACISAJT:

ne álmodozz, aki tud valamit és eredmény centrikus, az csak megbukhat ebben az országban. A magyar foci pont olyan mint a magyar melózás:

bemegyek, de bárcsak ne kéne dolgozni
annyit adok ki magamból amennyi kell a helymegtartáshoz, többet nem
lehet hogy lejárt, tördezett, eltérő méretü, de attól még lehet használni, enni
aki meg jobb nálam azt meg kell fúrni, el kell meszelni

Ennek az országnak pont ennyi foci élmény való, az lenne a csoda, ha ennél többel ajándékoznák meg az 500 milliárd forintnyi stadionok és játékos fizetések.

chrisred 2018.06.21. 14:18:25

@Homo fideszbirkusz: Már a "Miért beteg a magyar futball?" recenziójában azt írták a nyugati lapok, hogy az első szimbolikus regény a jelenkori magyar társadalomról. Pedig az 1974-ben jelent meg.

werinter 2018.06.21. 14:26:00

A legnagyobb baj az, hogy egy -egy kudarc után azonnal edzőt váltunk. Miért is? Oké Andorrától kikapni gáz, de ez még nem indok a váltásra. Ha legalább EGY szakember kapna NORMÁLISAN IDŐT arra, hogy bebizonyítsa, igenis van valamilyen koncepciója, vannak jó és működő ötletei, akkor lehet máshogy nézne ki ma a magyar labdarúgás.
Leekens is maradhatott volna, ennek a válogatottnak már úgyis mindegy. Ha adtak volna neki legalább 4-5 évet kísérletezgetni még a végén valami is kisülhetett volna belőle. Rossinál is ugyanez lesz, belefut egy cikibb vereségbe és egyből menesztik. Aztán jön megint valaki, szintén lesz egy vereség és ő is távozni fog, és ez így fog ismétlődni a végtelenségig.

Nancsibacsi 2018.06.21. 14:46:48

@Kivlov: A koncepció Dárdai volt. Csak mivel túl jól csinálta - mennie kellett.
Ezt kellene észrevenni, hogy ha Rossi jól csinálja, akkor azért viszik el, ha rosszul csinálja, akkor meg azért rúgják ki. A magyar szövetségi kapitányi posztnak egyszerűen nincs értéke - egy olyan klubcsapat kispadja, amelyik szabil EL/BL csoportkör résztvevő sokkal-sokkal vonzóbb. De még egy közepesen sz.r csapat kispadja is a 4-5 topbajnokságból. Mesélhet Dárdai bármit a Hertháról - ha a Dortmund vagy a Leverkulsen hívta volna, ugyanúgy felállt volna a magyar kispadról.

Azt is észre kellene venni, hogy 2020 már elment, mert nincs csapat, ami induljon a Nemzetek Ligájában. Ja van - a Paks - őket lehetne nevezni, ők ki tudnak állni 11 magyar játékossal, és valószínűleg a jelenlegi válogatottnál ők is jobb eredményt tudnának elérni. De ők se jutnának ki a 2020-as EB-re. 2022 szintén elment, mert VB-re nem 24, hanem csak 14 (vagy 13?) európai hely van, és teljesen irreális elvárni hogy a legjobb 14 közé bekerüljünk. Az első torna amin van esélyünk részt venni az 2024-es EB, illetve a 2026-os, 48 csapatos VB. Ezekre kell készülni - az összes addigi tétmeccset is az ezekre aló felkészülés edzőmeccsének kell felfogni. Aki most 25 éves, az 2024-ben 31 lesz, 2026-ban meg 33, vagyis aki 25 évesnél öregebb a válogatottban, és nem kapus, azt EL KELL KÜLDENI. Nincs a jelenlegi felhozatalban olyan mint Gera, akit 38 évesen is megéri játszatni. Már most - szeptemberben sincs értelme játszani Dzsudzsákot, Szalait, Bödét, Guzmicsot, Kádárt. A LEGÖREGEBB akivel érdemes foglakozni az Kleinheisler és Nagy Ádám.

Ja, és persze vissza kell hozni Dárdait, a következő kondíciókkal:
- 6 éves szerződés, fizetés az aktuális legmagasabb európai edzőfizetés duplája.
- Miniszeri jogkör - vagyis tejhatalom a foci terén. Nem kell fölé MLSZ elnök, meg egyéb vízfej.
Ha ez nem megy, akkor meg hagyni kell az egészet a p.csába.

Nancsibacsi 2018.06.21. 14:52:13

@werinter: Nem az a baj, hogy Andorától kikaptunk, hanem az, hogy Storck nemhogy megoldani, de felismerni se tudta Gera kiesését. Dárdai épített Gera köré egy csapatot, amely addig működött, amíg ott volt Gera. Már az EBn is amikor kikerült a csapatból - Belga meccs - meg lett az eredménye. Utána az összes Gera nélküli meccsen már csak rohangáltunk össze-vissza, és senki se értette hogy mi a baj.

Nancsibacsi 2018.06.21. 14:54:47

@MACISAJT: "A fociban is ezt kellene, abból a pénzből amit eddig arra költöttek/költenek, egy -két BL csapatra is igazán futhatna"
Foci egészen más árkategória, mint a kézilabda. Kézilabda BL győztes játékos kb annyiba kerül - fenntartásilag is - mint Böde Dani, aki mondjuk a spanyol 3. osztályban eltéblábolhatna.

werinter 2018.06.21. 15:01:07

@Nancsibacsi: Nem az andorrai vereség volt a lényege az írásomnak, de ha már itt tartunk valóban igazad van. Egy ilyen "kis" országnak, mint Magyarország szüksége lenne egy karizmatikus, szinte legendás játékosra aki köré fel lehet építeni egy csapatot. VAGY egy közepes képességű játékosokból álló, de összeszokott és egymással nagyon jól kijövő STABIL csapat kellene, mint pl. az izlandi.
És ahogy az előző hozzászólásomban írtam, egy LEGALÁBB 4 évig ittlévő edző.

2018.06.21. 15:05:30

Kíváncsi vagyok, hogy mikor jönnek rá, hogy a játékosokat kell elhajtani a picsába, visszakérve az utolsó fillérig, amit az állam rájuk költött.

2018.06.21. 15:05:31

Kíváncsi vagyok, hogy mikor jönnek rá, hogy a játékosokat kell elhajtani a picsába, visszakérve az utolsó fillérig, amit az állam rájuk költött.

chrisred 2018.06.21. 15:09:36

@Nancsibacsi: Elméletben bárki hívhatta volna, de tényszerűen a Hertha alkalmazottja volt, és addig maradhatott a válogatottnál, amíg engedélyt kapott rá. Fel is mondhatott volna persze, de azzal véget is vetett volna a németországi karrierjének.

gyurmicsek 2018.06.21. 15:23:19

A Felcsút az kezdetek óta legalább 500 milliárdot égetett el utánpótlás nevelés címén. Hol az eredmény? Hány fiatal, egyáltalán hány magyar játékos játszik a Felcsút 1-ben?

_Neville 2018.06.21. 15:33:48

@MACISAJT: "A fociban is ezt kellene, abból a pénzből amit eddig arra költöttek/költenek, egy -két BL csapatra is igazán futhatna.." Nos, nem igazán. Világszinten annyival több pénz van a fociban, mint a kéziben, hogy egyáltalán nem említhető egy lapon. Az ETO női kézilabdacsapatának kb. annyi a költségvetése, mint a Videotonnak, de ott az annyi pénz, hogy világválogatottat lehet összevásárolni belőle. Fociban ennyire elég...