Kedd óta már nem Georges Leekens, hanem Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Ez a fordulat legjobban talán a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) munkatársait lephette meg, a focit kicsit is követő szurkoló, újságíró vagy szakértő nagyjából a tavaly novemberi kinevezése óta várt a belga elbocsátására. Alig több mint fél év alatt Csányi Sándor és tanácsadói is vélhetően belátták az újabb baklövést és páros lábbal rúgták a Holdig az ősszel még megváltóként beharangozott, amúgy soha semmit nem nyerő szakembert. Nem Leekens volt az első és vélhetően nem is az utolsó, akit Csányiék kineveztek, majd kirúgtak. Ha az eddigi statisztikákat figyelembe vesszük, akkor Marco Rossi nagyjából egy év múlva lapátra kerül. Az MLSZ aktuális elnöke nyolc év alatt a nyolcadik szövetségi kapitányt nevezte ki tegnap. Akárhonnan nézzük, ez rekord és a teljes koncepciótlanság bizonyítéka is egyben.

Napra pontosan öt hónap telt el az andorrai zakó óta, erre mire érek haza? Luxemburg két gólt rúgva veri a magyar válogatottat. Értem én, hogy mindig mindenki más a hibás, meg a körülmények, és az akármi, de azért lassan Csányi Sándor is elgondolkozhatna a lemondáson.

Amíg Rió az olimpiai mámorból ébredezve a szeptember 7. és 18. közötti paralimpiai játékokra készül, mi összegzés helyett ráállunk inkább a fotókra, jó? Ígérjük, maradandóbb és üdítőbb lesz, mint egy sportgazdasági összegzés. Pláne, hogy utóbbihoz parányit sem értünk.

Sose gondoltam volna, hogy ez az írás egyszer meg fog születni. Kezdem azzal, hogy meg voltam győződve arról , hogy az én életemben már biztosan nem jön el az a pillanat, amikor a magyar válogatottért szoríthatok egy nagy, nemzetközi tornán. Egyébként 36 éves vagyok és valljuk be, hogy az elmúlt harminc évben kőkeményen megdolgozott a magyar labdarúgás azért, hogy így gondolkozzak. És feltehetően nemcsak én, hanem több ezer (talán több tízezer?), egyébként a focit nagyon is kedvelő honfitársam is hasonló véleményen van. Vagy volt.

Egyetérthetünk abban, hogy a profi szörf a világ egyik legszabadabb extrém sportja? A veszélyes és szexi jelzőket meg már ki sem emeljünk, hisz ezekre sokan azonnal asszociálunk. S mint minden sportágnak, úgy a szörfnek is vannak jeles képviselői, kikről, a sportág egyedisége, felénk ritkasága okán nem sokat hallhattunk. Pedig egyik-másik roppant érdekes figura! Közülük mutatunk be most párat, legyenek ők e cikkünk kronológiai sorrendben felvonultatott szörfkirályai.

Fotó: Challenge Bahrain 

Élénk gyerekként érezte, hogy mozgalmas pálya áll előtte, amikor pedig rájött, hogy nem a tűzoltó a legmenőbb szakma, már tudta: sportoló lesz. A tömbház körüli „futóversenyek”, amikor is azon kapta magát már 10 évesen, hogy órák telnek el, és még mindig képes folyamatos tempóban futni, ugyanezt az elhatározást erősítették. 16 évesen, ahogy fogalmaz, két összeerősített áruházas biciklivel, teljesen amatőr felszereléssel indult neki élete első triatlon versenyének. A saját sportra találás kétségtelenül ekkor dőlt el Deák Zsombor számára. Ahogy elérte a teljes Ironman versenytáv (3,8 km úszás, 180 km kerékpár, 42 km futás) korhatárát, 19 évesen rögtön neki is vágott a nagyatádi Ironman versenynek. 

Mikor, ha nem most? Minden valamirevaló fotelszurkoló tudja, hogy ha szökőév, akkor aztán lesz sport rogyásig. Duplán is fellendül nyáron a megvásárolt lapos, hajlított, 3D-s vagy az éppen aktuális trendnek megfelelő tévék vásárlási aránya, hiszen ilyenkor mindig van foci Európa-bajnokság, nyári olimpia és paralimpia is. Aztán közben még ott vannak a hagyományos, jól bejáratott hétvégi Forma-1, foci, kosárlabda, kézilabda, vízilabda stb. események, hogy a hétközi fogadnivalókról (sportágankénti nemzetközi és hazai kupák) már ne is beszéljünk. Szóval ilyen ez az év: néznivaló lesz bőven, és reméljük, hogy most még eggyel több olvasnivaló is. Merthogy elindul ez a blog.